Százhatvanmillió forintot fordíthatnak az intézményre Pétervásárán.
Egyre nagyobb az igény a városban a bölcsődére. Miután a törvény is úgy rendelkezik, hogy jövő év december végéig minden településen kötelező bölcsődei szolgáltatást nyújtani a szülőknek és gyermekeiknek, örömmel fogadták a hírt, amely szerint az erre a célra benyújtott pályázatuk sikerrel járt. Mint azt Eged István polgármestertől megtudtuk, a beruházásra 160 millió 328 ezer 607 forintot nyertek. Ezen összegből minimum tizenkét gyermek befogadására alkalmas bölcsődét – a szükséges kiszolgálóhelyiségekkel –, tornaszobát építenek, valamint a 75 kicsi befogadására alkalmas óvodát is szeretnék korszerűsíteni. Tervezik a bölcsődei udvarrész kialakítását, udvari játszóeszközök beszerzését.
A tervezett többcélú intézményt az utcafronti épület bővítésével szeretnék megoldani. A bölcsőde az új épületszárnyban – bővítményben – kap helyet, s ott alakítják ki a tornatermet, illetve a szükséges kiszolgálóhelyiségeket.
A fejlesztések során teljes körű akadálymentesítéssel is számolnak, azaz valamennyi külső bejárat mozgáskorlátozottak számára is megközelíthető lesz, illetve a telken belül mozgáskorlátozott-parkoló is készül. A beruházás részeként teljes körű épületgépészeti és épületvillamossági fejlesztést is végrehajtanak.
A támogatási szerződést már aláírták, így elindíthatják a közbeszerzési eljárást, illetve engedélyeztethetik a kiviteli terveket.
A Pétervásárai Sporthorgász Egyesület is jó hírt kapott, a helyi horgásztó infrastrukturális fejlesztésére 65 milliót fordíthatnak. Az összegből öltözőket, mosdókat, stéget, közösségi teret, illetve parkolókat alakíthatnak ki.
Horváth László országgyűlési képviselő azt is bejelentette, hogy néhány száz millió forintos általánosiskola-felújítási beruházásra is lehetősége nyílik a városnak. Így a Klik mint fenntartó, pályázhat az iskola felújítására, amelynek keretein belül tornacsarnokkal és egy közösségi térrel is bővülhet az intézmény.